4. Fejezet - Emlékek és pizsiparti

Sziasztok! Megérkeztem a 4. fejezettel. :P Tudom, hogy lassan haladok, de nem sok időm van a blogírásra.:( De azért próbálok minél több időt tölteni ezzel. Köszönet azoknak, akik olvassák a blogom és remélem új érdeklődők is megfordulnak az oldalamon. Hát jó szórakozást akkor! :* 

"-Nem kellene ennyire bíznod a hercegedben.. -tett megjegyzést, miközben a telefonját nyomkodta.

-Nem tudsz te róla semmit. -mondtam neki szemrehányóan.

-Ebbe ne menjünk bele.. -nem tudom, mit akart ezzel mondani, de nem is érdekel. Úgy is csak a szart tudja kavarni. Nem sokkal később Lili is elcsendesedett, én pedig mély álomba szenderültem. Reggel egy telefonhívásra ébredtem, majd az ablakomban megláttam valakit, akire nem számítottam.."

Kimentem az erkélyre és ott állt lent szótlanul.
-Mit keresel itt? -kérdeztem fapofával.
-Téged. Lejönnél? -nem tudom, mit akar azok után, ami tegnap történt kettőnk között, de nem állok rá készen, hogy most beszélgessek vele, különben még pofán vágom "véletlen".
-Hallani sem akarok rólad, megértetted? -üvöltöztem vele, amit valószínűleg Lili is hallott.
-Na jólvan, figyelj! Értsd már meg, hogy nem akar veled beszélni, menj innen! -hmm... nem tudom elképzelni, hogy Lili talán megvédett volna engem.. Engem?
-Te most komolyan megvédtél engem vagy mi volt ez? -kérdeztem csodálkozóan.
-Ohh..persze.. Ki viselné el, hogy a füle mellett ordibálnak szerinted?  Ha legközelebb drámázni akartok, menjetek ki, vagy ahova akartok. -hát igen.. Tudtam, hogy csak hátsó szándékai vannak. Mire újra kinéztem az ablakon, láttam ahogyan fejet hajtva lépked el Nolan.
A nap többi részében nem igazán történt semmi egészen délután 4-ig. Lent voltam a konyhában, beszélgettem anyával, miközben főzőcskézett valamit, de nagyon. Nem igazán láttam értelmét ennek a nyüzsgés, forgásnak. Máskor nem ugrabugrál ennyit.
-Mi van ma, anya, hogy ennyire 'konyhaördög' vagy és pörögsz, mint a búgócsiga? -néztem unottan rá, miközben a könyökömmel támasztottam az asztalt.
-Semmi különös. Nem lehet csak úgy főzni valami finomat vacsira?! -mondta, miközben ki sem nézett a fazék alól.
-Nem hagynád békén anyukádat érvényesülni?! -szólt flegmán Lili, magazin olvasás közben. Válaszul csak megforgattam a szemem. Egy 20 perc múlva ugyanúgy ültünk a fenekünkön, mint eddig, amikor csengetnek az ajtón. Ekkor anya sóhajtott egyet. Fura volt ez a sóhaj.
-Kicsim, kinyitnád? -néz rám gyanúsan anya.
-Ömm...ja. -figyeltem rá összeráncolt homlokkal.
Odaballagtam hát az ajtóhoz és kinyitottam. Szinte nem is láttam ki az, mert azonnal a nyakamba ugrott. Az illat, amit éreztem, annyira ismerős és kedves volt. Vattacukor. Istenem ez nem lehet!
-Rydeeeeel?! -öleltem meg még szorosabban, amint fejembe vágott a tudat.
-Ez meg hogy...? -nem jutottam szavakhoz.
-És Riker...és Rocky..és Ryland...és Ratliff....Stormie, Mark.... Na és Ross. -láttam meg őket Rydel háta mögött.
-Meglepetés. -szólalt meg Ross a szokásos flegma hangján. Ezek szerint nem változott semmit. De most annyira örültem nekik, hogy nem érdekelt és ő volt a második Rydel után, aki egy nagy ölelést kapott tőlem. Mikor elengedtem őt, csak megemelt szemöldökkel bámult rám.
-Lemaradtam valamiről? -kérdez rá nagy mosollyal Riker.
-Nem..a helyzet semmit sem változott. -utaltam Ross-ra.
-Azért mi is kapunk ölelést? -tárja szét karjait Rocky. Azonnal a karjaiba ugrottam, a következő pedig Riker volt, aztán Ratliff, és végül a Lynch szülők.
-Ryland, nem is tudom, emlékszel-e még rám.. Még egészen kicsi voltál, mikor utoljára láttalak. Hogy te mennyit nőttél. -be nem állt a szám. Annyi mindent mondtam volna egyszerre.
-Persze, hogy emlékszem. Téged nem lehet elfelejteni. -ölelt meg ő is, mire Ross megforgatta szemét, és besuhant mellettünk.
-Óh, bocsi, gyertek csak be. -eszméltem fel.
-Már meg volt. -kiabált Ross már bentről, aki már anyával ölelkezett.
Mindenki bement a nappaliba, ahol Lili olvasta az újságot. Mekkora illetlenség ez tőle.
-Ammm...nem tudom, emlékeztek-e Lilire, az unokahúgomra.. -kezdtem el kicsit zavarban bemutatni őt.
-Hűű, hogy te mennyit változtál! -ámult Ross, mire Lili elmosolyodott és megölelte. Majd a család többi tagját is köszöntötte egy öleléssel. Ők is emlékeztek Lilire. Kivéve Ryland, de nem firtatta ezért Lili.
-Rydel, akkor ez lett volna az a nagy meglepi? -húztam széles vigyorra a szám, miközben ölelgettem őt.
-Igen, ugye örülsz? -kérdezett vissza.
-Ez baromi hülye kérdés. Hogyne örülnék? -még mindig nem engedtem el a karjaimból, erre a többiek elkezdtek nevetni.
-Na és, mi szél hozott erre benneteket? -kérdeztem Stormie-ékat.
-Tudod, kicsim, mostanában erre fognak turnézni a babáim és úgy döntöttünk Mark-kal, hogy végleg vissza költözünk. Hiába az a néhány év, amióta elköltöztünk innen, még mindig honvágyam volt. És a gyerekeknek is. -érvelt a Lynch anyuka.
-Ennek nagyon örülök! -majd kiugrottam a bőrömből, mikor meghallottam ezt a hírt.
-És hogy megy a zenélés, gyerekek? -kérdezi anya a srácoktól.
-Igazából a fellépések nagyon kimerítenek minket, de örülünk, hogy az álmunk a megvalósulás útja felé tart. Zenélés közben vagyunk mi igazán azok, akik vagyunk. A zene összeköt minket. Így mindig együtt lehet a családunk. -mondta Ross, miközben Delly megölelte őt. Hmm..milyen bölcs fiú lett. Régebben nem volt ennyire kitartó a testvérei mellett. Bár akkor még kicsi volt. Ellenben ezzel, nem sokat változott. És még mindig utál. Istenem, milyen gyerekes.
-Nikki, veled mizu? -kérdez engem, szemtelen vigyorral.
-Képzeld el, hogy semmi, Ross! -vágtam neki vissza ugyanúgy, ahogyan ő tette.
-Ti semmit sem változtatok, gyerekesek vagytok! -tette keresztbe karjait Rydel, amire csak vállat vontam, Ross pedig el kezdett vele kötözködni, hogy ő nem gyerekes. Na persze, ez nagyon érett dolog megint.(Y)
Eközben elkezdtünk vacsorázni, és még apa is becsúszott. Természetesen ő is nagy örömmel köszöntötte a barátainkat és ő is leült közénk.
-Gondolom, most Lilivel is bepótoljátok a kimaradt pillanataitokat. -osztotta meg Riker a gondolatait mosolyogva, erre észrevettem, hogy Rydel valamit csinált vele az asztal alatt (úgy tűnt, mintha megrugdosta volna), mire Rik kérdőn nézett rá, én és Lili összenéztünk..hogy is mondjam, elég csúnyán. Kb olyan 'legszívesebbenmegfojtanálak összenézés' volt ez.
-Nem, Riker, mi nem...szóval mi nem vagyunk barátnők. -próbáltam tisztázni a helyzetet.
-Hát persze, hiszen unokatestvérek vagytok. -nevette el magát Ratliff, mire mindenki úgy bámult rá, mint valami hülyére.
-Dehát régen még olyan nagy barátnők voltatok, sülve-főve együtt lógtatok. -próbálja keresni Riker az okokat.
-Igen. Az régen volt. -kortyoltam egyet a poharamba, majd ezek után kínos csend lett.
-És meddig maradsz, Lili? -kérdezte mosolyogva tőle Ross.
-Amíg tart a nyár. -mosolygott rá vissza Lili. Ez érdekes. Engem ki nem állhat, Lilire meg össze-vissza vigyorog. Lehet, hogy bejön neki? Mindegy, nem is érdekel. Pont egymásnak valóak.
-Hahó, Lili, hozzád beszélek! Itt vagy? -lengette meg kezét előttem Rydel, így visszacsöppentem a mélálkodásaimból a valóságba.
-Jaj, persze, bocsi. -szedtem össze magam. -Mit is kérdeztél? -kérdeztem tőle kislányos tekintettel, így hátha elfeledkezik róla, hogy nem figyeltem rá.
-Azt kérdeztem, hogy ma átjönnél-e hozzánk egy kis pizsipartira. Sok dumcsiznivalónk van. -kacsintott rám Delly.
-Hát persze! -válaszoltam nagy örömmel.
-Nagyszerű. -sóhajtott fel Ross, miközben Riker oldalba bökte őt, én meg csak egy szúrós tekintetet dobtam felé. Láttam Lili arcán, hogy kissé, mintha elszomorodna és lehajtja a fejét. De most nem törődtem vele, nem ronthatja el a pillanatomat. Amikor befejeztük a vacsorát, elköszöntek anyától Lynchék és hazamentek. Én még nem mentem át velük, mert még készülődök, összepakolok meg ilyenek, Rydel pedig szintén készülődik. Felmentem boldogan a szobámba, hogy összeszedjem a szükséges cuccaim. Lili a sötét szobában ült, kezében a telefonjával, amit unottan nyomkodott. Valami belül annyira égetett. Mármint úgy értem, a szívemben olyan furát éreztem. Fenébe azzal a baromi hülye tulajdonságommal, hogy elgyengülök, ha egy szomorú emberrel van dolgom.
-Lili... -szóltam hozzá, de közben gondolkoztam rajta, hogy megtegyem-e. -Ha van kedved, nyugodtan jöhetsz velünk te is. Hidd el, jól el leszünk. -mosolyogtam rá, félve a reakciójától. De hatalmas döbbenet ült az arcomra, amikor felelt.
-Mi...? De.. te.. miért vagy velem ilyen kedves? Évek óta pokollá teszem az életed. És te mégsem haragszol rám? -nézett szinte könnyes szemekkel, ledöbbenve. Ahogy néztem a tekintetét, kifakadtak belőlem a könnyek.
-Lehet, hogy te mindig is utáltál engem, és lehet, hogy kívülről úgy tűnik, hogy én is téged, de mégis csak az unokahúgom vagy, Lili. És szeretlek. Akár hiszed, akár nem. Azt hiszed nekem nem fájt minden egyes szó, amit hozzám vágtál, vagy amit én hozzád? De igen is nagyon nehéz volt. De miért van ez a nagy viszály köztünk? Miért gyűlölsz ennyire? -ültem az ágyra, Lilivel szembe. Ekkora már úgy potyogtak a könnyeim, mint a záporeső.
-Te tényleg nem emlékszel? Nem tudod, miért okoztál nekem fájdalmat? -kérdezett ő is sírva.
-Nem, Lili. Fogalmam sincs. -emeltem feljebb a hangom.
-Emlékszel rá, amikor még elválaszthatatlanok voltunk, ugye? -bólogattam. -És hirtelen jöttek Lynch-ék. Eleinte még minden rendben volt. Aztán fokozatosan kezdtél engem elhanyagolni.. A végén már nem is foglalkoztál velem, csak velük. -hasított belém a tudat.
-Istenem, tényleg ezt tettem? -néztem magamba, Lili csak szomorúan bólogatott. -Dehát te is sokat voltál velük is..
-Igen, de veled nem. Egyre kevesebb időt töltöttünk együtt és.... -akadt meg a hangja.
-És? Folytasd, kérlek, tudnom kell mindent! -fogtam meg a kezét.
-És végül teljesen eltávolodtunk egymástól. -hadarta el. Mintha hirtelen eszébe jutott volna ez a mondat és ezzel leplezne valami mást. Vajon titkol még valamit? Mindenesetre nem nyaggattam tovább, próbáltam inkább helyrehozni a kapcsolatunkat.
-Figyelj, Lili. Én nagyon sajnálom. Akkor még kicsi voltam, nem tudtam értékelni, azt amit az ég adott nekem. De most, ha benne vagy, soha többé nem hagylak el. Jóban rosszban melletted leszek. Biztos vagyok benne, hogy mindkettőnknek jobb lenne, ha összefognánk. -erre az unokahúgom elmosolyodott.
-Istenem, ez az az őszinte mosoly, amit olyan régóta nem láttam. Ez a mosoly az, ami olyan régóta hiányzott az életemből. Tudod, egy ideje egy üres lyuk tátong a szívemben, ami ezzel a mosollyal kezd beforrni. Ez az üres lyuk te vagy és... -most nekem is elakadt a szavam. Két ember létezik a világon, akiket szeretek és mégis fájdalmat okoznak. Az egyik Lili, a másik pedig...Ross. Még kiskoromban nagyon sokat játszottam és lógtam vele, egy bizonyos időpontig. Egy nap történt valami, ami miatt hirtelen máshogy kezdett el viselkedni velem. Mintha az az ember, akit előtte ismertem azon a napon robbanás szerűen eltűnt volna.
-Ross? -mosolygott rám enyhén, de még mindig szomorúan Lili. Még mindig ismer. Még mindig tudja, hogy mi zajlik le bennem a lelkem legmélyén.
-Igen. Tudod, régen vele is jól elvoltam. Aztán megváltozott. Az okát nem értem, lehet megbántottam, fogalmam sincs. -hajtottam le a fejem, s újra egy kövér könnycsepp bújt elő a szemem sarkából. -De ezt el ne mondd senkinek! -kezdtem el nevetni, s mutatóujjammal fenyegetőztem, mire ő is elkezdett nevetni, még mindig könnyes szemekkel.
-Beszélned kellene vele. -adott tanácsot, ami elég észszerű volt.
-Ezt nem érted. Ez túl bonyolult. Ő utál engem, meg sem hallgatna. Vagy éppen csak kiröhögne. -sóhajtottam egy nagyot.
-Ömmm, nem. Biztosan nem utál. -ellenkezett velem.
-Dehát nem láttad ma is, hogyan viselkedett velem? -tettem szét tenyereim.
-Hidd el, ő szintén csak egy olyan ember, aki ezzel próbálja leplezni a fájdalmát. Nézz csak rám. Hiszen én is ezt csináltam évekig. -törölte le a könnyem az arcomról.
-Na jó, még megfontolom. -mosolyogtam őszintén, majd fogtam egy zsepit és minden könnyem eltüntettem. -Most pedig készülődj te is, mert ma csajbulink lesz Dellyvel. -álltam fel, s fogtam meg Lili kezét, s felállítottam. -És örökre barátnők leszünk a mai naptól megígéred?
-Te és én a világ ellen. -mondta ki a 'bűvös mondatot', amit még kiskorunkban hajtogattunk, amikor összekaptunk valami kis dolgon, majd kibékültünk.
-Jaj, annyira szeretlek! -öleltem meg szorosan Lilit.
-Én is szeretlek, Nikki! -szorított magához ő is. Gondoltam fel kellene hívnom Delly-t, hogy Lili is jön, ne érje meglepetés. Persze, mikor közöltem vele, hogy az unokahúgom is jön, nem volt valami bőbeszédű, csodálkozott, miért is viszem magammal, mikor ki nem állhatom. De most ezt túl hosszú lett volna neki itt elmondani, úgyis nála alszunk, lesz idő mindenre.
Ez a meghitt beszélgetés Lilivel eltartott kb. egy fél óráig, plusz a készülődés is beletelt ennyibe, úgyhogy egy órával később értünk oda Rydel-hez. Mindent elmeséltem Delly-nek A-tól Z-ig, ami az elmúlt egy órában történt és még sok mást, ami eddig történt velünk, mióta nem láttuk egymást. Szóba kerültek a pasik is. Elmondtam Rydel-nek, hogy Nolan-el jártam, de még gondolkozok rajta, hogy visszafogadjam-e. Erre Lili fellázadt.
-Mi? Hogy meggondolod? Te nem vagy normális. Azok után, amit tett.. Szerintem csak le akart fektetni. Hidd el, az ilyen pasik csak arra mennek. -kelt ki magából. Igazából nem értettem, miért haragszik rá ennyire.
-Dehát Lili, nem is ismered őt. -mondtam neki mosolyogva.
-Na figyelj, amit most mondok, nem azért van, hogy a képedbe toljam, hanem azért, hogy észhez térj. Amikor eljött hozzátok ebédre Nolan, az asztal alatt az én lábamat tapizta. Azért lettem rá utána annyira mérges. Persze, mivel akkor még 'fasirtban' voltunk, nem mondhattam azt, hogy meg akarlak védeni tőle, ahhoz túl makacs voltam. -világosított fel Lili.
-Mekkora egy tuskó, görény ez az állat. AArrgggghh.. -dühöngtem mérgemben.
Még egy óráig kibeszéltük a pasikat, aztán a következő téma Ross-ra terelődött.
-És meddig akarjátok még ezt csinálni Ross-al? -kérdezte Rydel, miközben a körmét reszelte. Erre Lili elkezdett köhögni, mintha félre nyelt volna. Majd felkapta a fejét Delly.
-Ti titkoltok előlem valamit! -abba hagyta a körömreszelést és mélyen a szemembe nézett. Így kénytelen voltam neki is beszélni arról, amit Lilinek is elmondtam.
-Ezt tényleg meg kell beszélnetek. Nem mondom, hogy könnyű lesz, mert ismerem az öcsémet. Gyerekes, sértődős és makacs. De csak így tisztázhatjátok a helyzetet. Hiszen régen még annyira jó volt minden. Úgy értem köztetek is. -tanácsolta Delly.
Aztán megint átterelődött a téma egy pár csajos dologra. Beszélgettünk egy darabig, majd úgy döntöttünk megnézünk valami csajos filmet vagy sorozatot.

Ross szemszöge

Szuper. Tündi-bündi Nikki és csapata. Hallgathatom a vinnyogását egész este, meg amíg csak élek, ha el nem költözöm innen. A szobámban próbáltam egy új dalt írni, de a gondolataim, meg a csajok viháncolása és kényeskedése miatt, nem jött össze semmi. Éppen menni akartam zuhanyozni, de az ajtóból kopogást észleltem.
-Gyere, ha fontos. -kiabáltam egyet, gondoltam Riker az, vagy Rocky. Ők szoktak ilyenkor zaklatni. De amikor megláttam, ki tipeg be a szobámba, meglepődtem. 

3. fejezet - Minden csak álom volt?

Sziasztok! Meghoztam a 3. fejezetet. Kövessétek figyelemmel a történetet, mert mostanában megpróbálok több időt fordítani erre. :P Jó olvasást! :P :*

"Majd szép lassan átöltöztünk és felmentünk a szobába. Már majdnem elaludtam, amikor az ablakból valami kopogást hallottam. Pontosabban, mintha valaki dobálná az ablakot kis kövekkel. Féltem kinézni az ablakon. Mi van, ha visszajöttek az üldözők ? Lassan odamentem és félre húztam a függönyt."

Ahogyan az ablakon beszűrődött a fény elvakította szemem, így nem láttam ki áll a kertben. Viszont még mindig hallottam, ahogyan dobálja az a bizonyos személy az ablakot.

De várjunk csak..itt valami nem stimmel. Éjszaka semmi fény nem fog engem megvakítani az ablakban, max a kinti lámpák pislákolnak gyengén.

-Anya, ne máááár! -nyitottam ki a szemem végre.

-Dehát Nikki! Már nem soká dél van és tudod, hogy jön Emily nénikéd és Lili!

-Még egy negyedórát adj, kérlek. Éppen egy akciófilmbe csöppentem álmomban.

-Egy percet sem kapsz! Ja és Nolan-t leszoktathatnád erről a 'dobáljuk meg Nikki ablakát, hátha kitörik projektjéről'! -nos...igen. Nolan a barátom. Vagy legalábbis valami ilyesmi. Jó, ez most fura volt. Szóval az a lényeg, hogy még az elejét járjuk.

Nolan

Ami pedig a Lynch családot illeti, ez csak egy álom volt. Na jó, azért ez nem teljes mértékben igaz. Én tényleg ismerem őket, nagyon jól. Rydel volt gyermekkori önmagam legjobb barátnője. De az utóbbi időben nem sokat beszélgettünk. Nagyon elfoglalt. Igazából Stormie és Mark a legjobb barátaik anyáéknak, így az egész gyerekkorunkat a Lynch fiúkkal és Rydel-el éltük le, na meg Ratliff-el. Szóval nem így ismertem meg őket valójában, mint ahogyan az álmomban. Még akkor javában nem létezett az R5. Csak átlagos gyerekek voltak. A másik meg az, hogy Ross egyáltalán nem ilyen kedves velem a valóságban. Nem igazán bírjuk egymást. Lehet, ha nem gyerekkoromban ismerem meg őket, akkor minden máshogyan alakult volna? Mondjuk, ha csak egy véletlen találkozás, vagy incidens során.. Az álmom alapján igen. Visszatérve a valósághoz, ovis korom, sőt..hazudok.. Még oviba sem jártam már a srácokkal játszottam. Egészen 13 éves koromig velük lógtam minden egyes nap. Aztán egy nap elköltöztek. Nagyon fájt nekem is, Rydel-nek is és valamilyen szinten a fiúknak is, de bele kellett törődnünk. A Lynch szülőkkel folyamatosan tartjuk a kapcsolatot telefonon, neten. Rydel-lel beszélek, amikor csak ideje engedi, amióta létrejött a banda. Egyébként imádom a zenéiket egytől-egyig. Még annak ellenére is, hogy Ross énekel nagy részben. Nos akár utálom, akár nem, azt el kell ismernem, hogy jól csinálja, amit csinál, a hangja nagyon klassz. Csak a gazdája ne lenne ilyen tuskó.

Egyébként Los Angeles-ben élünk, csak időnként hazalátogatunk Magyarországra. Na igen és a másik hülyeség az álmomban, az Lili és én. Ugyanis mi a való világban ki nem állhatjuk egymást. Mindig is rivalizáltunk egymással. Ilyen unokahúgot nem kívánok senkinek. Vele ellentétben, az anyukáját, azaz a nénikémet, Emily-t nagyon szeretem. Ő nem tehet róla, hogy az Isten ilyen lánnyal áldotta meg. És pechemre ma vele kell ebédelnem, és mivel jön a nyár, egész nyáron velünk fog lakni. Emily-nek pedig a munkája miatt otthon kell maradnia. Szuper.

Nagy lassúsággal kikászálódtam az ágyamból, majd bementem a fürdőbe mosakodni és fogat mosni, aztán felöltöztem és kimentem Nolan-hez, majd meghívtam őt is ebédre.

-Szia kincsem, de rég láttalak. Hogy te milyen gyorsan megnőttél. Gyönyörű lettél. -ölelt meg és áradozott rólam a nénikém, amire Lili csak megforgatta a szemét és elkezdett idiótán tátogni, mintha utánozná az anyját.

-Neked is szia 'drága' unokahúgom! -szóltam oda szarkasztikusan és indultam felé ölelésre tárt karokkal. Persze nem akartam én megölelni, csak tudtam hogy ezzel az őrületbe fogom kergetni.

-Milyen jól nézel ki..Már nem olyanok a fogaid, mint egy kerítés.. -mondta a képembe vigyorogva a az 'unokahúgocskám'.

-És ki ez a szépfiú? -nézett a ringyó Nolan-re.

-Khhm...Nolan vagyok. -szólt zavartan, miközben majdnem félrenyelt. -Nikki a barátnőm. -közölte vele, mire csak mosolygott tovább idiótán.

-Sajnállak szépfiú.- eskü, mindjárt megfojtom.

-Óhh...milyen kedves. Te sem panaszkodhatsz..Fogytál 1 kilót.. -ezt a kijelentésemet lehet nem nézték jól szemmel a többiek, dehát ő kezdte..Lili mosolya is lefagyott az arcán. Nála ugyanis mindig kényes téma volt a súlya. Nem kövér, egyébként nagyon csinos. De ő csontsovány szeretne lenni.

-Nikki! Nem lehetne, hogy végre úgy ebédeljünk, hogy ne kiabálással kezdődjön minden?! -emelte meg a hangját anya.

-Dehogynem. Én nyugodt vagyok..Neked is annak kellene lenned. -a nyugodtságom valamiért idegesítette anyát. Persze, hiszen szerinte ez nem normális, hogy így szekáljuk egymást és ezek után is nyugodt maradok. Aztán nagy nehezen elkezdtük az ebédelést. Miközben ettünk nagyon fura fejeket vágott Nolan. Nem igazán tudtam, mire véljem a viselkedését. Mikor befejeztük, felmentünk a szobámba.

-Hé..mivan veled? Tök furi voltál lent.. Mi ütött beléd? -kérdeztem tőle kíváncsian.

-Semmi csak az unokahúgod állandóan rugdosott az asztal alatt. -mondta kicsit félőn.

-Áhh a cafka. Tuti, hogy csak engem akar idegesíteni. -szorítottam össze fogaim. Éppen mondani akartam valamit Nolan-nak, amikor az ajtó kinyílt és elsőnek csak pink bőröndöket láttam, majd a gazdáját is megpillantottam. Na ne.

-Te meg mit keresel itt a bőröndjeiddel? -rohantam felé.

-Áhh, nem említették? Közös szobánk lesz. Ugye milyen szupcsi? -a francba, miért kell mindent anyának elrontania. Miért nem mehetett volna abba az üres szobába, ahol felesleges cuccok vannak. Kipakolták volna vagy valami.

-Az.. -mondtam egyhangúan. -És..hol szeretnél aludni? Ugyanis, ha látod, itt csak egy ágy van.

-Szívem, nem lesz probléma, anyukád azt mondta van egy plusz ágy és azt bepakolják nekem ide. Szóval ne aggódj. -mondta kényes hangjával társítva, vigyorogva.

-Óhh..hidd el, egy percig sem tettem. -emeltem fel tenyereimet.

-Kicsim, nekem most mennem kell. Majd beszélünk. -mondta Nolan zavartan.

-Már is? Mi lenne, ha elmennénk valahova együtt? -mosolyogtam kék szemeibe.

-Nem lehet..anyával elmegyünk a nagyihoz, hosszú út lesz.

-Áhh értem. Akkor majd beszélünk. -mondtam neki lehangoltan.

-Szeretlek. -emelte fel az állam a kezével, majd megcsókolt.

-Khhhmmm.. -szólt közbe Lili. A szemét. -Tudod, egyedül nem bírom el az ágyat és a cuccokat, szóval magától sem sétálnak ide. -állt karbafont kézzel előttünk. Erre csak megforgattam a szemeim és elindultam lefelé kézen fogva Nolan-el, Lili pedig utánunk. Miután elment a pasim, segítettem Lilinek, bár a 'segítettem' szót helyettesíteni kellene a 'mindenténcsináltam' szóval. Persze, eközben is húzta végig az agyam. Mire mindent felpakoltam, alig vártam, hogy beessek az ágyamba. Ezt meg is tettem, de a pihenőmet ezúttal ez a boszi a kornyikálásával szakította meg. Rémes hangja van. És ráadásul head set-en hallgatta a zenét és akárhogy ordibáltam neki, hogy fogja be, nem hallotta. Vagy csak úgy tett, mint aki nem hallja. Aztán már mikor kezdtem megszokni a hangzavart, a telefonom hangos csörgése zavart meg.

-Ilyen nincs! 'Zavarjuk meg mindenképpen Nikki-t' nap van? -ordítottam el magam.

-Ki az? -ordítottam a telefonba.

-Ohh..Rydel vagyok, de ha nem alkalmas, akkor később visszahívlak. -hallottam ijedt hangját rég nem látott barátnőmnek

-Mi? Nem, dehogy is. A te hangod a napom megmentője Delly. El sem tudod képzelni, mit élek át most. -kezdtem el panaszkodni neki.

-Szia Nikki! -hallottam a háttérből egy fiú hangját.

-Ki volt az? -kérdeztem mosolyogva.

-Áh csak Riker. -nevetett Rydel.

-Istenem, milyen régen beszéltem vele. És milyen régen láttam. Úgy ahogy téged is és Rocky-t, Ryland-et, Ratliff-et és... -szomorodtam el a mondat végére.

-És Ross-t. -fejezte be a mondatom.

-Igen. -feleltem.

-És mi a baj? Miért van rossz napod? -érdeklődött az imént hallottak után.

-Uhm..mind1, ez hosszú, majd online chat-en leírom.

-Vagy máshogy..

-Hmm? Ezt nem értem.

-Mind1..Figyelj, lenne egy nagyon jó meglepim. Illetve meglepink. Holnap. Úgyhogy legyen bekapcsolva a telód. -mondta úgy, hogy közben egy is huncutságot véltem a hangjában.

-Nee, Delly, tudod, hogy nem szeretem a meglepetéseket! -kíváncsiskodtam.

-De ez tényleg nagyon jó lesz. -válaszolt, majd közölte, hogy most dolga van és hogy ne tűnjek el, mert keresni fog. Szóval el is köszöntünk. Este 10 óráig minden ment tovább ugyanúgy, mint eddig, egymással veszekedtünk Lilivel, anya velem, hogy miért nem hagyom Lili-t, közben meg mindig ő kezdi, apa meg fáradt és azért ideges, mert nincs nyugalom a házban. Aztán jött egy mentő öv. Az én megmentőm. Nolan. Fél 11-kor, hallottam az ablakon a kopogást, melyeket a kis kövek okoznak, majd odaszaladtam, s kinéztem rajta. ott állt lent az én cuki pasim. Több sem kellett, kimásztam az ablakon. Anyáék nem szeretik, ha Nolan-el mászkálok késő este, ezért nem is szóltam nekik. Lili meg hallgatja még mindig a kütyüjét, ha felrobbanna a ház, azt sem venné észre.

-Már haza is értetek a nagyidtól ? -kérdeztem csodálkozóan.

-Honnan? -tekintetében zavartságot észleltem.

-Há..a nagymamádtól. Azt mondtad elmentek anyukáddal.. 

-Óhh hogy a mamától.. Hát persze.. -ez kicsit érdekes volt. De mind1.

-Nem megyünk el hozzánk? Nálunk nincsenek idegesítő unokahúgok. -mosolygott huncutul, kezei pedig szép lassan átkarolták a derekam, s szorosan magához húzott.

-Nem is tudom.. Kicsit késő van.. 

-Nyugi már biztosan alszik már mindenki. -csókolt meg.

-Lili nem.. -mondtam két csók között.

-Ő nem számít.. Nem foglalkozik vele..sztem örül, hogy nem vagy ott. -nyomta a homlokát a homlokomhoz.

-Na jó..menjünk akkor.. -el is indultunk csendben, nehogy valaki észrevegyen minket. Mikor odaértünk Nolan-hez, azonnal a szobájába vettük az irányt. Kikerestünk egy filmet és elindítottuk, s közben leültünk az ágyra a háttámlának támaszkodva. Kb 15-20 perce tarthatott a film, amikor Nolan mélyen a szemembe nézett, majd megcsókolt. Egyre erősebben, vadabbul csókolt. Kezei lassan lerántották rólam a pólót. Szerencsére ekkor észbe kaptam.

-Nolan..ne.. ne.. -kérleltem, de mint aki meg sem hallotta. -Nolan, állj le! -mondtam neki határozottabban. ---De nem értem... Miért nem akarod? Nem bírsz? -ez elég hülyén jött ki..

-Nem..bírsz? Szerinted veled lennék, ha nem "bírnálak"? És ha tudni akarod, azért nem akarom ezt, mert alig 2 hónapja járunk és ilyen könnyen tuti nem adom meg magam.. Ha szeretsz, akkor tudsz várni. -érveltem már kicsit mérgesen.

-Ahan..Jake-et nem várattad idáig. 1 hónapja sem jártatok.. Ja nem. Mert nem is jártatok. De megdugattad magad vele. Az egyik legjobb haveroddal. -már ordibált velem. Nem értem, hogy kelhetett ki így magából.

-Áááh..szóval téged az zavar, hogy még mindig szoktam vele lógni? Egyébként, ami a múltamban történt, ahhoz semmi közöd, az számít, ami most van. -már én is hangosabban adtam a tudatára a dolgokat.

-Hát, ami most van, nem tudom, hogy kell-e.. 

-Tudod mit? Már én sem vagyok benne biztos. -felkaptam a felsőm és hazamentem. Egész úton potyogtak a könnyeim. Hogy ismerhettem ennyire félre őt? Nagyon fájtak a szavai. Nagy nehezen felmásztam az ablakomra, és pechemre Lili még mindig fent volt. 

-Lám, lám..a kis Nikki.. Mit szólnának vajon Emma néniék, ha a fülükbe jutna ez a kis titok? -próbált fenyegetni, amin azonnal felidegesítettem magam. Cseppet sem hiányzik most a szemétkedése.

-Menj..mondd el nekik! Hajrá! Indulj már! -üvöltöztem vele torkom szakadtából, de az ordibálásom végén hangom megcsuklott és elkezdtem ismét zokogni. Fejem a párnába dugtam, a takarót a fejemre és kizártam a külvilágot. Lili most nem folytatta a szekálást. Egy fél óra múlva már elfogytak a könnyeim, kezdtem megnyugodni. 

-Nem kellene ennyire bíznod a hercegedben.. -tett megjegyzést, miközben a telefonját nyomkodta.

-Nem tudsz te róla semmit. -mondtam neki szemrehányóan.

-Ebbe ne menjünk bele.. -nem tudom, mit akart ezzel mondani, de nem is érdekel. Úgy is csak a szart tudja kavarni. Nem sokkal később Lili is elcsendesedett, én pedig mély álomba szenderültem. Reggel egy telefonhívásra ébredtem, majd az ablakomban megláttam valakit, akire nem számítottam..

Hát ennyi lenne ez az adag. :D Ha kíváncsiak vagytok a folytatásra, kövessétek tovább a blogom. Ja és komizzatok! :P Puszii :P :*

2. fejezet - A szürke hétköznapoknak vége

Sziasztok! :DD Megérkeztem a második fejezettel. Tudom, hogy egy kicsit későn készültem el vele, de nem is annyira könnyű két blogot működtetni..Szóval bocsi a késésért, próbálok rendszeresen új részeket írni nektek.:P Remélem tetszeni fog ez a rész is. Puszi. :P :*

"Majd elindultunk  haza. Lili egész úton szinte el volt varázsolva. Csak mosolygott és Riker-t istenítette. Hihetetlen ez a lány. Nem, mintha én nem gondoltam volna Ross-ra, de én nem fogok leragadni egy fiúnál. Nem akarok bepasizni. Ross csak egy énekes és kedvességből meghívtak minket. Bár elég közvetlenek voltak hozzánk. Mikor hazaértünk, még berámoltam a gardróbomba, majd úgy döntöttem alszom egy sort."

Másnap reggel arra keltem, hogy Lili ugrál rajtam és azt hajtogatja, hogy menjünk vásárolni. Nagy nehezen belementem, majd lementünk reggelizni, aztán készülődtünk a plázakommandóra. Minden ment a szokásos kerékvágásban, amíg..

-Mindenki le a földre!..Basszátok meg feküdjetek a földre! Ti is csinibabák! -üvöltözött velünk két fekete öltözetben lévő alak, maszkkal a fejükön. Kezükben fegyver volt. Az emberek sikítoztak, az asszonyok, gyerekek sírtak, mind leborultak a földre. A kasszánál álló hölgy fenyegetőzött, hogy kihívja a rendőrséget. Erre felfelé tartotta az egyik alak a pisztolyát és lőtt egyet. Erre mindenki ismét sikítozni és sírni kezdett. Majd ránk nézett az egyik betörő és engem, Lilit és egy szőke lányt megragadott a karunknál fogva, fegyvert tartott ránk és azzal fenyegetőzött, hogy ha valaki tenne valamit, ami nekik nem tetszik, akkor nekünk annyi. Majd lassan, a pisztolyt az emberekre tartva kihátrált velünk a két bűnöző. 

-Hé! Tönkreteszitek a Hello Kitty-s táskám! -kiabált vele az a bizonyos szőke hajú lány. Igazából nem figyeltünk rá, hogy ki lehet az mellettünk, a félelemtől nem tudtunk koncentrálni. Betuszkoltak minket egy nagyobb autóba és fogalmunk sem volt, hova tartunk. Mikor bedobtak minket a kocsiba, valamit a képünkbe nyomtak. Amitől elkábultunk. Aztán már csak arra ébredtem, hogy egy üres, lepukkant, kis helységben vagyok, megkötözve. Oldalra pillantottam az éppen kelő Lilire és a szőke lányra. 

-Hol vagyunk? -kérdezi a szőke csajszi.

-Fogalmam sincs. -válaszolok magam elé meredve. Majd feltűnt valami.

-Várjunk csak te nem... -ez a lány valahonnan ismerős. R5. Tuti.

-Rydel vagyok. Rydel Lynch. Kezet fognék veletek, de ebben a helyzetben ez lehetetlen. -pillantott keserves mosollyal a megkötözött kezeire.

-Én Nikki vagyok, ő pedig Lili, az unokahúgom. -néztem a még jelen pillanatban kábult unokahúgomra. -Tegnap megismerkedtünk a testvéreiddel.

-Óhh, akkor rólatok beszélt Ross és Riker. -mondta, mire eljutott a tudatáig a mondatom.

-Mi? Beszélt rólam...Riker? -kelt fel hirtelen Lili, s csillogó szemmel nézett Rydel-re. Erre kapásból elkezdtünk nevetni Rydellel, amit utóbb megbántunk, ugyanis belépett a két bűnöző.

-Mi ez a hangzavar ribancok? Ennyire jól érzitek magatokat? Hát akkor élvezzétek ki az életet, mert nem sok időtök van már rá. -röhögött rosszmájúan a két fekete alak.

-Kurvára nem vagytok viccesek! Sok dolgom van még mára, szóval jó lenne, ha elengednétek burnyákok! -kiabált velük Rydel. Erre az egyik megpofozta őt (!). Erre én és Lili elkezdtünk sírni, Rydellel szinkronba. A két férfi megunta és kimentek az ajtón. 

-Szemetek! -kiabáltam utánuk, de választ nem hallottam. 

-Most mi lesz velünk? -kérdezi kétségbeesetten Lili.

-Nem tudom. -válaszoltam bizonytalan hangon.

-Nálam van a telefonom. -jutott eszembe.

-Akkor vedd már elő! -kiabált rám Lili.

-Hahó! -mutattam fel a megkötözött kezeim. -A farzsebemben van.

-Várj..közelebb csusszanok és majd én kiveszem onnan. -adta az ötletet Rydel. Nagy nehezen közelebb vánszorgott és én hasra feküdtem, könnyítve a helyzeten, hogy ki tudja venni a mobilom. Siker!

-Most tárcsázom Rocky számát. -közölte Rydel.

-Szia Rocky. Rydel vagyok. Nincs sok időm, szóval kérlek nyomozzátok le, hogy honnan hívtalak, mert értünk kell jönnötök. Nagy bajban vagyunk.

Azzal le is tette a telefont. 

-Mostmár csak reménykednünk kell, hogy ránk találnak. -mondta nem túl bíztatóan Rydel.

Rocky szemszöge

Éppen Rylanddel és Rossal beszélgettünk, amikor csörgött a telóm. Hmm..nem ismerem ezt a számot. Ki lehet ez ? 

-Halló, kivel beszélek? -szóltam bele a készülékbe.

-Szia Rocky. Rydel vagyok. Nincs sok időm, szóval kérlek nyomozzátok le, hogy honnan hívtalak, mert értünk kell jönnötök. Nagy bajban vagyunk. -és le is csapta telefont. Rémülten bámultam a fiúkra.

-Ki volt az? -kérdezte Ryland szintén rémülten. -Delly. Nyomozd le a hívást Ryland. -utasítottam öcsémet.

-Mit mondott? -kérdezte Ross félve.

-Nagy bajban van. -hadartam el neki. 

-Megvan. -csak ennyit kiáltott Ryland és már szaladtunk is a kulcsért, Ross pedig szólt a fiúknak is. Riker vezetett, a megszokottnál gyorsabban hajtott. Sokkal. De nem számított senkinek, csak Dellyért remegtünk. Mikor megtaláltuk a címet, egy lepukkant, elhagyott épületnél álltunk meg. Kiszálltunk a kocsiból és arra utasítottam a fiúkat, hogy szóródjunk szét. Én mentem a bejárati ajtóhoz a fiúk pedig szétszóródva köbe mentek. Ahogy beléptem az ajtón egy fegyveres, tetőtől talpig fekete öltözetben lévő férfi jelent meg. A fegyvert felém tartotta, már éppen lőni akart, amikor egy határozott erős rúgással Riker háton rúgta a fickót, majd a földön is behúzott neki egyet a képébe, amitől be is kábult a csávó. A fegyvert elvettük tőle, úgy haladtunk tovább. Aztán a hátunk mögött mozgást észleltünk. Már épp lőni akartam lassan megfordulva, de Ross volt az.

-Hééé te most komolyan meg akartál lőni? -nézett felém Ross elképedve. 

-Öcsi te nem vagy normális. -és megöleltem Ross-t, mert egyrészt megijedtem, hiszen majdnem lelőttem őt, másrészt pedig nagyon féltettem, hogy valami baja esik.

-Erről egy szót sem senkinek, megértetted? -célozgattam az ölelésre Ross és Riker felé nézve, mire elmosolyodtak.

-Az egyik fickót elintéztem, de sietnem kell, mert magához fog térni. -figyelmeztetett minket Ross.

-Mi meg a másikat. -mondta Riker magabiztosan. -megláttunk egy ajtót, ahova azonnal benyitottunk. Ott ült bent szomorúan 3 lány megkötözve. Rydel volt az és a két új lány..Lili és Nikki (?!).

Kikötöztük őket és eldöntöttük, hogy szétosztódunk. Lilivel megy Riker, Rydellel én, Nikkivel pedig Ross. Ryland és Ratliff a ház előtt őrködtek addig. 

Ross szemszöge

Miután kikötöztük a lányokat, megbeszéltük, hogy ki kivel menjen. Micsoda véletlen, hogy éppen velük történik ilyen. Óvatosan elindultunk mindannyian és kettesével mentünk szanaszét. Éppen kifele tartottunk, amikor megláttuk, hogy az egyik szemétláda elkezd mozgolódni, így egy szekrényféleség mögé lebújtunk. Közben én átkaroltam Nikki-t. Remegett a félelemtől, éreztem a heves szívverését, a mély lélegzeteit, s közben mélyen a szemébe néztem. Próbáltam a tekintetemmel üzenni neki, hogy ne féljen, míg mellettem van. Mikor a férfi felállt a földről, közelebb jött felénk, s Nikki még szorosabban hozzám bújt, fejét a mellkasomba temette, én pedig erősen szorongattam őt a karjaimban. A férfi nem vett minket észre szerencsére, majd elindult a szoba felé, ahová a lányokat rejtették. Mi pedig kibújtunk a szekrény mögül és elindultunk gyorsan a kifelé vezető ajtó felé. Mikor kiértünk az ajtón még akkor sem engedtem el a kezét, s szaladni kezdtünk a kocsi felé. Az autóban már mindenki ott volt. 

-Végre már. Mi tartott ennyi ideig? Még egy menetet is lenyomtatok közben? -mérgelődött Ryland.

-Ryland, itt semmi helye a poénkodásnak! Jól vagytok? -nézett ránk Rocky, mire csak bólogattunk, s szorosan magamhoz öleltem Nikki-t. El sem engedtem őt egész úton, míg haza nem értünk.

-Értesítettük a rendőrséget. -szólt Ratliff. -Kicsim gyere ide ide, jól vagy? -ölelte meg a szerelmét, Rydel-t.

Nikki szemszöge

Végre hazaértünk. Vagyis a fiúkhoz. Leültünk a kanapéra mindannyian és csendben bámultuk a földet. Arra gondoltam, hogy hogy történhetett meg pont velem ilyen. Hiszen annyira szürkék a hétköznapjaim és most meg...egyszerre felfordul minden. 

-Lányok..a biztonság kedvéért szeretném, ha ma este itt maradnátok. -fogta meg a kezünket Rydel.

-Nem is tudom, nem akarunk zavarni. -mondta válaszul Lili.

-Ugyan már, ha azt hiszitek, hogy egy ilyen nap után hazamehettek az üres házba, akkor kurvára tévedtek. -förmedt ránk Riker.

-Oké.. -kicsit megilletődtem, hogy ilyen mérgesnek láttam Riker-t.

-Bocsi, csak nagyon aggódom értetek is. -mosolyodott el Riker.

-Csajok, alszatok az én szobámban? -ugrott fel boldogan Delly. -Nagy az ágyam, mind elférünk. És akkor tarthatunk csajos partit, kisminkelhetjük magunkat, készíthetünk fotókat, énekelhetünk... -hadarta el örömében.

-Delly, szerintem ma inkább aludjatok. -nézett Ryland mosolyogva ránk.

-Hát jó..akkor holnap. -kacsintott ránk Delly. 

Majd szép lassan átöltöztünk és felmentünk a szobába. Már majdnem elaludtam, amikor az ablakból valami kopogást hallottam. Pontosabban, mintha valaki dobálná az ablakot kis kövekkel. Féltem kinézni az ablakon. Mi van, ha visszajöttek az üldözők ? Lassan odamentem és félre húztam a függönyt.

1.fejezet - Ismerős ismerősök

Sziasztok! Ez lenne a második blogom. :D Persze közben a másik blogot is működtetem. Ebben a történetben szintén Ross Lynch lesz a főszereplő, de az egész R5 banda szerepet játszik benne. Arra gondoltam, hogy most nem rakok be képeket a szereplőkről, így mindenki jobban tud azonosulni a szereplőkkel. Azért lesz néhány mozgókép, hogy jobban el tudjátok képzelni a helyzeteket. ;) Ja, és a mozgóképeken nem feltétlenül a történetben szereplők vannak. Csak a hatás kedvéért..:P Az R5-ot meg gondolom ismeritek, tudjátok, hogy hogyan is néznek ki. Hát jó olvasást! Puszi :P :*


Sziasztok! A nevem Nicole Peterson. A barátaimnak csak Nikki. :D Az anyám magyar származású hölgy (Emma Peterson), az apám pedig angol (Tom Peterson). Születésemkor a szüleim elhatározták, hogy Magyarországon fognak élni velem, Budapesten. Anya perfektül beszél angolul, viszont apa...nos neki akadtak nehézségei a magyar nyelvvel. Persze ez csak az elején volt így, mert mára már egészen belejött. Mindketten üzletemberek a saját cégünknél. 18 éves koromig minden jól ment itthon, most viszont, hogy eljött ez a nap is, szeretnék valami újat. Új embereket megismerni, új dolgokat, új helyeket látni...na és a legjobb barátnőmet, egyben az unokahúgomat Lilit és a nénikémet Emilyt. Emily apa húga, akinek a lánya Lili és ő is 18 éves, épp úgy, mint én, csak ő 5 hónappal fiatalabb nálam. Sokat jártak itt Magyarországon, hogy meglátogathassanak minket, és néha mi is kiruccantunk hozzájuk. Los Angelesben élnek ketten, mivel Emily és Jeff, Lili apja elváltak. Apa is ott élt egy időszakban, csak egy magyarországi üzleti úton találkozott anyával...és hát innen már tudjátok..a szerelem mindennél erősebb.:D Szóval 18 évesen rájöttem, hogy külföldre vágyódom.

Reggel van. Az óra 8:00-át ütött. Kiugrom az ágyamból, felkapom a rózsaszín köntösöm, aztán a rózsaszín mamuszom, majd kivánszorgok a konyhába. Ahogy megpillantottam a szüleim, azonnal odasiettem eléjük és az arcukra nyomok egy nagy cuppanós puszit, hozzáteszem..széles vigyorral a fejemen. Ritka pillanatok egyike. Szeretem nagyon a szüleim, de nem vagyok az a puszilkodós féle.
-Jó reggelt! Kérem a reggelim! ..Óh anya..és hagyd a mosatlan tányérokat. Ma én mosogatok! -na ez a mondat sem hagyja el többet a szám. Milyen fura kimondani.:O Közben apa a szokásos reggeli napilapját bújja, amely az arca teljes egészét takarja. Majd kijelentésemre, fél szemmel kikukkantott az újság mögül, egyik szemöldökét megemelte, aztán letette az újságot az asztalra és álmélkodva bámult rám.

-Ez a gyerek akar valamit. -szólt oda még mindig engem hesszelve anyának, aki a reggelit készítette. Ahogyan apa szavait meghallotta, elém rakta az elkészített ennivalót, leült a mellettem lévő székre, szembefordult velem, majd alaposan szemügyre vett.
-Mennyibe kerül? Ruha? Cipő? Ékszer? Mire gondolsz Nikki? -dobálja hozzám a kérdéseit kicsit izgatottan.
-Anya! -emelem feljebb a hangvételem. -Nem ruháról van szó, sem pedig cipőről és...pláne nem ékszerről. -ismertetem vele a tényeket kicsit félőn.
-Na halljam! Melyik fiú rabolta el az én egyetlen hercegnőm szívét? -szorította össze a fogait apa, mire én csak sóhajtottam egyet.
-Nyugi, apuci. Nincs semmiféle fiú. -láttam arcán a megkönnyebbülés jeleit. -Azt hiszem..sokkal komolyabb dologról lesz szó. -húztam el a szám széleit.
-Essünk túl rajta. -hunyta le anya a szemeit, miközben száját egy mély sóhaj hagyja el.
-Tudjátok...már 18 éves vagyok..és mint minden 18 éves fiatalnak szüksége van a szórakozásra..az új dolgokra. Azt hiszem ideje belevágnom a "nagybetűs életbe"...nélkületek. -tudatosítottam velük akaratom kissé szaggatottan. Erre anya csak lehajtotta fejét, s annyit mondott, hogy "tudtam", apa pedig...nos igen...apa már csak ilyen. :D
-De kislányom! Te teljesen becsavarodtál? -kerekedett el a szeme felém szegezve.
-Kérlek! Nem vagyok már kislány! -utálom, mikor így szólít. Már 18 éves vagyok. Miért kezel úgy, mint egy idióta 12 évest? -Arra gondoltam, hogy odaköltözöm Los Angelesbe Emilyhez és Lilihez. -jelentettem ki, miután megnyugodtam.
-Mi? Dehát...nagyon messze... -kapkodta a levegőt apám és zavarodottan nézett hol rám, hol pedig a földet bámuló anyámra. -Mondj már valamit Emma!
-Tom..mindketten tudtuk, hogy be fog következni ez a pillanat. A lányunk már felnőtt, meg kell tapasztalnia az életet, el kell őt engednünk, hogy megismerkedhessen a világgal. És tudod jól, hogy a húgod mellett jó kezekben lesz. Bízz a lányunkban. És Emilyben is. -na igen.. Ez egy olyan pillanata volt az életemnek, amilyet még soha nem tapasztaltam. Hogy anya ilyen laza legyen? :O Lehet a hirtelen hozott döntésemre agykárosodása lett vagy megbolondult. Csak pislogok a szavaira és, hogy ő győzködi apát, hogy engedjen el külföldre nélkülük.
-Drágám, ugye most viccelsz? Vettél be valami gyógyszert? Jól aludtál? -méregeti anyát szintén csodálkozva apa.
-Ne legyél már ilyen tyúkeszű! Engedd már azt a lányt kibontakozni! Sűrűn meglátogatjuk és ő is sűrűn fog hazarepülni! -nézett rá parancsolóan anya, ahogy az utolsó pár szava elhagyja a száját.
-Nem is tudom, mit mondjak. -töprengett el apám, majd hirtelen rám nézett. -Úgy látszik nőuralom van. -erre elmosolyodik én pedig a nyakába ugrom és agyonpuszilgatom őt is és a másik szülőmet is. -Azonnal megyek pakolni! -kiabáltam már szinte az emeletről, majd kiugrottam a bőrömből.
-Na ennyit a mosogatásról. -hallom anya mosolygó hangját.

Rengeteget pakolásztam aznap..szinte egész nap. Felhívtam Liliéket és elújságoltam neki a híreket. Azt hittem a végén mentőt kell neki hívni a végén, annyira ugrált a telefonnal a kezében..már féltem, hogy kiugrik az ablakon...:DD Megbeszéltük, hogy másnap korán reggel indulhatok is a reptérre és, amint leszállok ő és Emily ott fognak rám várni. Az estét alig bírtam végig aludni. Izgatott voltam, alig vártam az utazást.

Reggel idő előtt felkeltem. Gondolhatjátok..nem aludtam sokat. Annyira vártam a reggelt, hogy nem bírt a szemem lecsukódni. És ahogy éreztem az utazás közeledését felpattantak szemeim. Elkezdtem egyből készülődni. Lezuhanyoztam, fogat mostam, felöltöztem, majd kisminkeltem magam. Maradt még egy másfél óra. Gondoltam addig hallgatok zenét. Csak úgy random beírtam Youtube-ra egy zenét, majd össze-vissza hallgattam mindent. Elkezdtem hallgatni egy számot. A címe Heart Made Up On You, az előadó R5. Nagyon megtetszett. Érdekes, hogy eddig nem találtam még rá, csak most. Meghallgattam az összes szerzeményét a bandának. Azt hiszem, tudom már mit fogok a repülőn hallgatni. Ráraktam a telefonomra a zenéket és lementem a nappaliba anyáékhoz kávézni. Elbúcsúztam tőlük és megígértem nekik, hogy jövök majd látogatni, és ahogy csak tudom, felhívom őket minden nap.

A repülőn végig aludtam az utat az újonnan felfedezett bandámat hallgatva. A leszállásnál volt egy kis gikszer. A csomagjaim rettentő nehezek voltak, így mindenkit csak feltartottam, szédelegtem, amikor éppen nem megálltam levegőt venni. Volt egy kedves fiú, aki észrevette a bénázásom és segített cipelni a pakkomat. Így nekem csak egy poggyászt kellett hurcolászni.
-Köszi, örök hálám. -lihegtem mosolyogva a képébe.
-Igazán nincs mit. Amúgy Ryland vagyok. -nyújtotta a kezét, s közben letette a bőröndöket.
-Én meg Nicole. De mindenki csak Nikkinek hív. -fogtam vele kezet. -Akkor azt hiszem innen már elboldogulok, itt találkozom az unokahúgommal. -emeltem fel a csomagjaim.
-Oké Nikki. Örülök, hogy megismertelek. -búcsúzott el mosolyogva tőlem.
-Én is Ryland. Szia.
-Szia.

Végre pár perc után megláttam Lilit és Emilyt. Odavágtáztunk egymáshoz és úgy pattogtunk egymással szemben, mint két hülyegyerek, amikor megkapják a karácsonyi ajándékukat.
-Na mi az? Engem már meg sem ölelsz? -bukkan ki Lili mögül az anyukája, Emily.
-Dehogynem! Annyira hiányoztatok! -öleltem meg őt is.
-Te is nekünk. -súgta fülembe.
Aztán szép lassan elindultunk Emily házába. Ahogy odaértünk Lili elkezdett furán viselkedni. Mintha elgondolkozott volna..talán kicsit félt is vagy nem is tudom.
-Anya.. -hallom meg Lili hangját, mely szinte már zene füleimnek. -Lenne egy ötletem..Aminek nem biztos, hogy örülni fogsz, de én nagyon szeretném.
-Kicsim, mondd, mert kezdesz megijeszteni! -kérlelte őt.
-Szóval..emlékszel, amikor azt mondtad, hogy 18 éves koromban megkaphatom azt a házat, amit vettetek nekem? -hadarta el mondandóját a lány.
-Áhhh...szóval erre akartál kilyukadni. -reagál rá Emily.
-Igen és azt mondtad, hogy ha lesz valaki, akivel odamennék, akkor nem lesz ellenedre. És most itt van Nikki. -eresztett el a végén egy erőltetett, félő mosolyt.
-Na rendben. De csak, mert annyira imádlak benneteket. -ölelt meg minket egyszerre, vagyis ezt igennek vehetjük. Igen jó ötletei vannak az én barátnőmnek.
Elkérte Lili a másik ház kulcsait, felkapta a kocsikulcsot, majd mentünk is az új lakásunkba.
-Ez nagyon zsír! -nézek körül tátott szájjal.
-Igen...az! -teszi ugyanezt Lili, mint aki még nem is látta a kecót.
Eldöntöttük, ki melyik szobába alszik és indultunk is pakolni. Ahogy kinyitottam az egyik bőröndöt, pakoltam is be a gardróbba a cuccaimat. Aztán kitártam a másik csomagot is, amire szemeim teljesen elkerekedtek.
-Ez meg...Férfi póló? Rövidnadrág..de az is fiús. Jaj neee...ezek nem az én cumóim! -ordítom el magam, mire Lili besiet. -Nézd ezt! -nyomtam a képébe egy férfi inget. -És ezeket is.. -dobáltam ki mindent a poggyászból. Lili meg csak vihog a hasát fogva.
-Azt hittem, te olyan 'csajos-feeling' vagy. -röhögött tovább, nekem pedig egyre csak vörösödött a fejem az idegtől.
-Nézd ezt! Itt egy telefonszám és egy cím. Felhívom. -már vettem is kezembe a telefonom, hogy tárcsázzam a számot.
-Ezt nem hiszem el..nem veszi fel senki ezt a kurva telefont. -üvöltök bele a készülékbe.
-Figyi..szerintem nem fogják meghallani a vonal túlsó végén, ha erre játszottál. -folytotta vissza nevetését Lili, de a végén nem bírta tovább, kirobbant belőle a vihorászás.

-Oké Humor Herold, segíthetnél inkább, ahelyett, hogy fetrengsz a földön. -rikácsoltam neki, aminek hatására még jobban szakadt a röhögéstől.
-Na jó én megyek. -spuriztam ki az ajtón.
-Várj, hova mész? -jön utánam az imént még a földön fekvő vihogó majom lány.

Sétáltunk kb. egy 20 percet, amikor odaértünk a keresett személy címére. Határozottan az ajtó elé sétáltam, majd bekopogtam. Akarom mondani dörömböltem.
-Mi ilyen sürgős? Megyek már! -hallok egy férfi hangot az ajtó belső térfeléről, mire határozottan közelebb állok az ajtóhoz. De amint kinyillott az, megtorpantam. Egy szőke hajú srác állt előttem. Mintha már láttam volna valahol. De mindegy nem ezért jöttem.
-Ööö...héé.. -integetett tenyerével a szemem előtt a srác, mire feleszméltem.
-Bocsi.. Összecseréltem valakivel a bőröndöm és ez a cím volt benne. Próbáltam hívni ezt a számot, de kevés sikerrel. -nyomtam a kezébe a kis kártyát, amin a cím volt és a telefonszám. S közben alaposan megfigyeltem a szőkeséget.
-Áhhh...ez biztosan Ryland-é akkor. Ez rá vall. -neveti el magát.
-Hogy mondtad? Ryland? -kérdeztem vissza, ugyanis ismerős volt nekem ez a név.
-Ki akar engem ennyire látni? -hallom a háttérből az ismerős hangot. Mikor meglát engem csak ledöbbenten mosolyog.
-Micsoda véletlen. Mi szél hozott erre? -kérdezi láthatóan örömmel.
-Mivan? Ti ismeritek egymást? -kérdezi Ross összeráncolt szemöldökkel.
-Igen..akadt egy kis nehézség a reptéren és ott ismertük meg egymást. -néztem a szöszi szemébe, melyben egy pillanatra elvesztem. -Amúgy Ryland..a cuccainkat összecseréltük. -nevetem el magam.
-Woww..Tényleg? -néz furán és elgondolkozva. -Még meg sem néztem. -nevetjük el magunkat. Kivéve Lilit. Na igen..eszembe jutott, hogy még ő is itt áll mellettem az ajtó előtt. Csak nézett Rossra és Rylandra tátott szájjal. Én meg értetlenül néztem rá.
-Gyertek be..ne álljunk itt az ajtóban, mint az idióták. -kacagta el magát a szőke fiú, akinek a nevét még mindig nem tudom. Lili még mindig furán viselkedik. Kezd érdekelni a dolog.
-Óhh..bocsi..még be sem mutatkoztam. Ross vagyok. -nyújtja felém kezét Ross mosolyogva. Annyira édesen mosolyog. Ennek hatására kiesett 1-2 perc, majd mire feleszméltem, csak furán nézett rám és még mindig várta a bemutatkozásomat.
-Áhh bocsi, csak eszembe jutott valami. Egyébként Nicole vagyok. Nikki. -fogtam végre meg a kezét, amely meleg volt, így az egész testem melegséggel töltötte el. Legszívesebben el sem engedtem volna. Ami felettébb érdekes volt, hogy még mindig ismerős nekem valahonnan Ross. -Ja és ő pedig Lili. -néztem Rossra, majd Rylandra, hiszen ez a dinka még annyira sem nyitotta ki a száját, hogy bemutatkozzon. Illetve pont, hogy a szája nyitva van, de nem mozog..xD Mire leültünk a kanapéra, az emeletről 3 fiú jött le. Egy szintén szőke hajú..eléggé hasonlít Rossra, egy hosszabb barna hajú, és egy rövid barna hajú srác. Ők is annyira ismerősek, akárcsak Ross.
-Becsajoztatok fiúk? -kérdezi a hosszúkás barna hajú fiú.
-Dehogy..Ő itt Nikki és Lili. A fiúk pedig Riker az a szőke egoista..aki a bátyánk, Rocky a balfácán..ő is a bátyánk és Ellington Ratliff, azaz Ratliff..a tökkelütött. Ő a haverunk. Ja és van egy nővérünk, akit Rydelnek hívnak csak éppen valahol plázázik. -vázolja fel Ross.
-Hééé! -szólalnak meg egyszerre a fiúk.
Ránéztem Lilire, aki még mindig szótlanul, tátott szájjal bámulta a fiúkat. Nem bírtam tovább ezt nézni.
-Lili! Mi van veled? Amióta csak megláttad őket meg sem mukkantál. -faggattam ki az unokahúgomat, miközben a fiúk nagy része a konyhába ment hozni valami üccsit.
-Szerintem csak leesett neki... -szól hozzánk Riker mosolyogva.
-De mégis mi? Én ezt nem értem. Beavatnátok? -nézek összeráncolt szemöldökkel Riker-re, mire a többi fiú is visszaér.
-Szóval te nem is ismersz minket? -érdeklődik Ross meghökkenve.
-Mert...kéne? -mosolygok hülyén, mert kb most úgy érzem magam. Erre mindenki csak összenézett. Aztán Lili a hosszú csendjátéka után először megszólal.
-Nikki..ők az R5. Egy énekes banda. Mindenki ismeri őket. Ezért is csodálkoztam, amikor megláttam az ajtóban Rosst, majd Ryland-et. -fordult velem szembe és súgta nekem ezt az infót, amit utólag nem említenék sugdolózásnak, mert mindenki hallotta, amit mondott, majd én ugyanilyen hangnemben válaszoltam neki.
-Várj..! Azt mondod, hogy... -elkezdtem a telómon babrálni, majd elindítottam az "I Want You Bad" című zenéjüket. -...ők ezek?! -mutattam rá a telefonomra, majd ránéztem a fiúkra, akik elkezdtek nekem integetni. Ez pöpec..jól beégettem magam. Itt vagyok a kedvenc bandám lakásában és nem veszem észre, hogy ők azok..akiket egy napja egész nap hallgatok.
-Akkor ezért volt annyira ismerős mindenki. -jelentem ki, ami persze csak egy gondolatnak indult, de végül hangot adtam neki. Ekkor mindenki elkezdett elismerően bólogatni.
-Most ti meséljetek! -nézett ránk Riker.
-Én itt élek már születésem óta, ő pedig -(mutat rám)- eddig Magyarországon élt, de hozzám költözött és unokatestvérek vagyunk, egyben a legjobb barátnők is. -vette el tőlem a szót Lili és hadarta el a mondatát.
-És Magyarországon is ilyen jó pasik vannak, mint mi? -karolja át a fiúkat Rocky és próbál olyan 'csábosan' mosolyogni. -erre csak elnevetem magam.
-Most mér' ? -kérdezi amolyan 'sértődötten' Riker.
-Azt hiszem mennünk kéne. -néztem az órára, majd Lilire és a fiúkra.
-Ne már..maradjatok még egy kicsit. -nézett kiskutya szemekkel Ratliff.
-Nem lehet..még össze kell pakolnunk az új kecónkba. -közli Lili a fiúkkal én pedig bólogatok.
-Akkor holnap gyertek át, már akkor biztosan itthon lesz Delly is és majd elültjük az időt valamivel. -kérlelt Ross mosolyogva, aminek nem lehet ellenállni.
-Na jó..holnap akkor folytatjuk. -mondom a többi fiúnak is, akik láthatóan örültek. Hogy mennyire tudnak ezek örülni két új embernek...xD
Aztán jött Riker és arcon puszilt minket, ugyanígy Rocky, Ryland és Ratliff, majd végül Ross jött hozzám közelebb megpuszilt és megölelt. Elmondhatatlan érzés volt a karjaiban. Egyik fiú sem váltotta ki belőlem ezt, csakis Ross. Ryland-del visszacseréltük a cumóinkat, amit majdnem elfelejtettem, pedig azért jöttünk..xD Majd elindultunk  haza. Lili egész úton szinte el volt varázsolva. Csak mosolygott és Riker-t istenítette. Hihetetlen ez a lány. Nem, mintha én nem gondoltam volna Ross-ra, de én nem fogok leragadni egy fiúnál. Nem akarok bepasizni. Ross csak egy énekes és kedvességből meghívtak minket. Bár elég közvetlenek voltak hozzánk. Mikor hazaértünk, még berámoltam a gardróbomba, majd úgy döntöttem alszom egy sort.


Hát ennyi lenne az 1. fejezet. Remélem elnyerte a tetszéseteket. Ha bejön nektek a sztori, jelezzetek és akkor lesz 2. fejezet is. ;) :P És tanácsokat is elfogadnék.. Jobban szeretnétek, ha a szereplők meg lennének határozva? Mert akkor raknék ki róluk képeket. De személy szerint én jobban tudok azonosulni a személyekkel, ha nem tudom, hogyan is néz ki, vagy hogy ki a karakterek megtestesítője. De ez csak az én véleményem. Egy szó, mint száz, írjátok le a véleményeiteket, ötleteiteket. ;) Puszi nektek! :*